Oldalak

2014. augusztus 27.

Köszönjük!

Drága Olvasóink! Tudjuk, hogy mostanában nem igazán voltunk aktívak ami a blogot illeti, hiszen nem volt semmilyen fontos esemény, esetleg verseny vagy valami nagyszabású dolog, de ez betudható volt annak, hogy igyekeztük behozni a lemaradásainkat. Néhányan beadtuk a kulcsot, és szünetet tartunk, mert kicsit sok volt nekünk ez az egész nyáron tartó folyamatos szerkesztés, de szeretnénk ha tudnátok, hogy nem adjuk fel örökre. Ez csupán csak néhány hónap pihenés lesz, utána pedig újult erővel jelentkezünk ismét. De addig is kérünk szépen mindenkit, hogy ne küldözgessen számon kérő, sürgető leveleket, vagy esetleg rendeléssel kapcsolatos üzenetet, mert az összeset figyelmen kívül fogjuk hagyni, és minden bizonnyal a törlés sorsára jutnak. Megértéseteket köszönjük! 
Nos, a továbbiakban pedig szeretnénk köszönetet mondani nektek! Nélkületek nem jutottunk volna el oda, ahol most tartunk. Nagyon hálásak vagyunk a sok támogatásért, biztató szóért, és a visszajelzésekért amiket tőletek kaptunk. Jelenleg ott tartunk, hogy 210 feliratkozóval, és 60100 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetünk a ti jóvoltotokból, aminek örömére most egy kis összesített bejegyzést hoztunk, hogy ti is képben legyetek a blog jelenlegi helyzetével. És, hogy tovább fokozzuk a hangulatot, valamikor a jövőben egy nagyszabású eseménnyel fogunk jelentkezni. Még nem tudjuk, hogy mi is lesz az pontosan, de igyekszünk kreatívak lenni erre vonatkozóan. Ha valamivel már tisztában leszünk ezzel kapcsolatban, értesítünk titeket. De akkor nem is húznánk tovább a szót! 
Még egyszer köszönünk mindent! 
Fantasztikusak vagytok! 
DBLBC girls

És akkor jöjjenek a képek...

2014. augusztus 21.

A design átalakítás szünetel || Ashley Born

Kedves Olvasóink! Körülbelül a nyár első hónapjaiban ismét aktivizáltam magamat, mármint ami a design átalakítást illeti, s azt is elmondtam, hogy ez körülbelül augusztus közepéig lesz csak így. Ez az időpont most van. Sajnos azt nem tudom, hogy mikortól lehet ismét rendelni, de karácsonynál előbb biztosan nem. Talán ismét tartok ilyen nyereményjátékot, ahol ünnepélyes keretek között elkészítek 3 designt, vagy hasonló, de nem tudom pontosan, hogy lesz-e időm ilyesmire. 
Sajnos közeledik az ősz, amivel az iskola kapui is megnyitnak, és az idei év eléggé kemény lesz számomra. Mármint ami a teljesítést illeti, így könyvborítót is csak augusztus 31.-ig lehet rendelni. Szóval aki szeretne, az mindenképpen most írjon. 
És tudjátok, nem csak ez az oka ennek az egésznek. Sajnos, már én is belefáradtam abba, hogy az állandóan sürgető, és követelőző személyeknek bármit is elkészítsek, főleg úgy, hogy vagy ki sem teszi, vagy egy hét múlva már más design virít az oldalán. És az, hogy több mint fél napot dolgozok egy fejlécen, elküldöm az illetőnek, hogy legyen kedves mondja meg, hogy tetszik-e neki, avagy sem, aztán közli velem, hogy ez borzalmas, azonnal készítsek másikat, vagy van, hogy vissza sem ír. Ilyenkor pedig elvárják tőlem, hogy ne akadjak ki. Szóval nem, én ezt már nem bírom tovább! Ezzel csak azt éritek el, hogy mindenkinek el megy a kedve az egésztől, és úgy érzi, hogy ez már csak nyűg a hátán. Sajnos én is így vagyok ezzel. Már nem érzem úgy, hogy csinálnom kellene. De remélem, hogy ez a pár hónap pihenő elegendő lesz ahhoz, hogy jól átgondoljam, mihez is akarok kezdeni a szerkesztéssel. Addig pedig kérlek, legyetek türelemmel, és ne küldjetek olyan e-maileket, amiben arról faggattok, mikor leszek ismét aktív. Ha ez bekövetkezik, mindenkit értesíteni fogok! 
Ashley Born

2014. augusztus 17.

Elkészült munkák || Sam Row

Sziasztok!
Meghoztam néhány design átalakítást, amit az utóbbi hónapokban készítettem. Kicsit felgyűltek, ezért is nem hallottatok felőlem már régen. Az igazság az, hogy nem igaz, miszerint nyáron több időnk lesz, és gyakrabban tudjuk készíteni a rendeléseket stb. Vagyis, inkább csak a magam nevében beszélek, de szerintem sok szerkesztő van így ezzel. Ilyenkor szeretünk kicsit ettől is elszabadulni, nyaralni menni, és el is lustulunk, hisz végre vége a tanévnek, nem kell annyira hajtanunk. Ezért van, hogy felgyűlnek a dolgok, késünk, és talán a blog is kihaltabb. Nos, én pont így jártam, nagyon felgyűltek a rendelések, és emiatt egy kis szünetet rendelek el magamnak, hogy elrendezzem a dolgaimat, hisz sokan tudják, hogy nem csak itt tevékenykedek. Nem tudom meddig fog tartani a szünet, igyekszem nem sokáig húzni. Addig kérlek legyetek türelmesek! :)

Előtte

Utána



Előtte

Utána



Előtte

Utána



Előtte

Utána



Előtte

Utána


Ezt pedig egy barátnőmnek, Luna Grottnak készítettem. Nézzetek be hozzá! ;)

Információ morzsák || Cassy Crockett

Sziasztok drága olvasók!


Azért tartom szükségesnek megírni ezt a bejegyzést, hogy valamilyen szinten képbe kerüljetek mi is van most, legfőképpen velem. Azt minden bizonnyal nem volt nehéz észrevenni, hogy augusztus eleje óta én semmit sem csináltam. Komolyan. Még csak arra se volt erőm, hogy a közös e-mail fiókba belépjek. Egyszerűen besokalltam! 
Sosem számoltam össze, hogy hány embernek, és milyen módon segítettem, nem igazán tartottam fontosnak. A design átalakításaim számát is csak megközelítőleg tudnám megmondani - 100 és 150 között valahol - hisz az volt a lényeg, hogy ezzel valakinek örömet szerezzek. Akkor ez hogy jön ide? Egyre gyakrabban találkozom olyannal, hogy valaki kér valamit - fejléc, trailer, design vagy akár csak vélemény - az egekig magasztal elmondja mennyire tetszik rá pár napra pedig már azzal szembesülök, hogy mindennek el/lehord.

Nem akartam én mást csak egy kis szünetet, hogy pár lépésre eltávolodjak ettől az egésztől, és találjak valamit, amitől úgy érzem tovább kell folytatni. Bocsánatot kérek azoktól az emberektől, akik tőlem kértek valamit, és még nem kapták meg. Higgyétek el nagyon utálom ezt, de még nem tudom azt mondani, hogy odaülök a gép elé is egész délután ezt fogom csinálni. Még mindig tele van a hócipőm. Elterveztem sok mindent, ám megannyi dolgot hátrébb soroltam csak azért, hogy valakinek segíteni tudjak. Most pedig úgy érzem hiábavaló volt!
Ki kell engednem a gőzt, és lezárni ezeket a dolgokat ahhoz, hogy ismét keserű szájíz nélkül tudjak a bloggeren tevékenykedni.

Tehát szeretném, ha megértenétek, és még türelemmel lennétek egy picit.
Cassy

2014. augusztus 16.

Blogger Awards || Segítsetek - Ashley Born

Drága Olvasóink! Lana R. egy igen ötletes versennyel állt elő, ami a Blogger Awards nevet viseli! Nos, engem is neveztek, ebből kifolyólag szeretnék kérni tőletek valamit. Ha van időtök, kedvetek, és komolyan is gondoljátok, akkor kérlek szavazzatok rám - Ashley Born -, és a blogomra, ami Az utolsó Oneum nevet kapta. Természetesen senkire sem szeretném rákényszeríteni a dolgot, így tényleg csak az szavazzon rám, aki nem kényszerből teszi! Aki pedig úgy dönt, hogy segít, az az alábbi kategóriákban talál meg:

A szavazást itt érhetitek el:

Előre is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavaz rám, és a blogomra!
Millió puszi!

2014. augusztus 11.

Hirdetés || Új blog - Ashley Born

Kedves Látogatók! Most egy kis öncélú reklám következik. Az elmúlt hetekben ötletelgettem az egyik drága barátnőmmel, és elkezdtünk egy történetet. Az alapkövek megvannak, a fejezetek szélsebesen íródnak, a blog létre van hozva, így már csak a lelkes olvasók hiányoznak. Gondoltam, ha megosztom veletek ezt az információt, talán kicsit előbb fognak olvasók érkezni, mint ha csak hagynám a levegőben a blogot. Nos, az alaptörténetet beillesztem a bejegyzés végébe, hogy nagyjából mindenki tisztában legyen azzal, hogy miről is van szó. Egyébként az írótársam - Bo Evans -, még nem olyan közismert blogoló, sőt...Igazából már nem is nagyon blogol, de személyes véleményem szerint nagy tehetsége van a dologhoz, így biztos vagyok benne, hogy együtt maradandót tudunk alkotni. A történet Japánban játszódik,-de félre értés ne essék, nem mangáról van szó-, mivel már mi is nagyon untuk a sablon helyszíneket. A szereplők közül a fiú amerikai, a lány pedig francia, szóval itt is igyekeztünk valami másabbat alkotni. A szereplők menüpont még nincs kész, így a karakterek arcát még nem tudjátok szemügyre venni, de biztosíthatok róla mindenkit, hogy hamarosan az is megosztásra kerül.  Ennél többet viszont nem szeretnék elárulni. Döntse el mindenki maga, hogy érdekli-e avagy sem! A prológus már kint van, így lehet viszonyítani, és kalkulálni. A folytatás még várat magára ugyan, de szívesen látunk mindenkit!
Kellemes estét!
Ashley Born


Történet

Héloise Dessauge frissen végezve a Franciaországi évekkel úgy dönt, szélesíti látókörét és utolsó pénzéből is elutazik Japánba egyetem, és munka lehetőség után érdeklődve. Miközben a lány hónapjai a megfeszített munka és a továbbtanulásával kapcsolatos hírekre való várakozás jegyében telnek, más is bekapcsolódik a történetbe. Valaki, aki mellett még Héloise sem tud szó nélkül elmenni. Blake Ellsworth egy újgazdag nőcsábász, aki szülei hozományán élősködve saját karrierjét építgeti. Tokiói cosplay kávéházláncának vezetőjeként, pénztől megrészegülve tengeti fiatal éveit. Látszólag tökéletes élete azonban sötét titkot rejt. Egy természetfeletti adottságot, ami Blake éjszakáit hivatott megmérgezni. Ám mi történik akkor, ha a két véglet találkozik? A szorgalmas, jövőjét bőszen gondozó lány, és az egocentrikus, jólétet habzsoló fiú szerelmi élete egyszer csak hihetetlen fordulatot vesz. Kiderül, hogy Héloise léte meg van dátumozva, de mit tehet ilyenkor egy reményt vesztett médium?

2014. augusztus 9.

Elkészült rendelések || Cassy Crockett

Előtte:

Egy napló egy átlagos sztoriról (x)
Utána:





Előtte:
Devilish (x)

Utána:



Előtte:

Breathing Bee's world (x)

Utána:



Előtte:

Together? Together. (x)
Utána:


Előtte:

Együtt a világ ellen! (x)

Utána:




2014. augusztus 3.

Elkészült rendelések || Cassy Crockett


Mint látjátok egy kis csokor rendeléssel, jöttem, hisz nagyjából a felével meg is lennék. Nemsokára hozom a többit is.

Előtte:

Mytical City (x)


Utána:



Előtte:

Black Rose (x)

Utána:


(Lemaradt az előtte)
Utána:

One Direction, Jade és a Maffia (x)



Trailer:



Elkészült rendelések || Ashley Born








Információ a rendelésekkel kapcsolatban

Sziasztok drága olvasók!


Igen ez pont az, aminek tűnik elérkeztem oda, hogy nálam is betelt az a bizonyos pohár. Tudjátok nem  véletlenül kezdtem bele ebbe az egészbe. Pontosan tudom milyen mikor nem úgy néz ki az oldalad, ahogy szeretnéd, és te saját magad mégsem tudod olyanná tenni, mint amilyen az elképzeléseidben. Ezért kezdtem el szerkeszteni, hogy képes legyek megvalósítani az elképzeléseimet, és segítsek azoknak, akik ugyanúgy érzik magukat, mint én egykor. 
Ám néha vannak olyan pillanatok, mikor a legszívesebben azonnal kijelenteném, hogy kész, vége, ennyi volt. Nem csinálom tovább!  Tudjátok miért? Azért, mert olyan leveleket kapok, amiktől a falra mászom. Persze ez egy szolgáltatás, de a fenébe is emberek vagyunk, és tiszteljük már meg a másikat annyival, hogy emberszámba vesszük, és nem csak odavakkantunk valamint, aztán elvárjuk, hogy azonnal ugorjon. Gondolom voltatok már étteremben, nem? Ott is így viselkedtek? Vagy még egyszerűbben, ti örülnétek, ha ilyen üzeneteket kapnátok?


A másik igen fontos közlendőm ezzel kapcsolatban pedig: nem véletlenül van a Rendelési útmutató névre hallgató oldal. Igen, szépen össze van szedve mit kell tenned, ha valamit szeretnél tőlünk. Ashley Born is már számtalanszor elmondta, de én is újra elmondom. A limithatár sem véletlenül van! Nekünk is van életünk, és nem szeretnénk egész nap a számítógép előtt görnyedni.
Valószínűleg feltűnt már nektek, hogy például a design átalakításoknál mikor kitesszük az elkészült oldalakat, azok meg szokták haladni a kiírt limitet. Tehát így is több rendeléssel foglalkozunk, de ezek akkor érkeznek az adott szerkesztőhöz mikor ki van írva nála, hogy lehet tőle rendelni.  Vagyis veszik a fáradtságot, hogy megtegyék azt, amit kérünk.

Így az elkövetkezendőkben azokat a rendeléseket, amik IDŐN KÍVÜL ÉRKEZNEK - mikor az adott szerkesztőnél már nincs hely, vagy nem szól, hogy lehet pluszba küldeni - NEM VESSZÜK FIGYELEMBE!

2014. augusztus 1.

Elkészült munkáim || Avagy Ashley Born ismét a színen

Kedves Látogatók! Az elmúlt napokban kicsit belevetettem magam a szerkesztgetésbe, és elkezdtem kivégezni a rendeléseket. Volt néhány, ami már legalább 1 hónapja pihent a postafiókunkban, csak egyszerűen sosem jutottam el odáig, hogy elkészítsem a rendelést, így ezúton is szeretnék az érintettektől bocsánatot kérni! A másik pedig, hogy már nagyon sokszor elmondtam, sőt, elmondtuk, hogy addig, amíg nem készítjük el a rendeléseket ( azaz a Rendelés menete c. menüpontban fel nem szabadul a hely), ne küldjetek üzenetet, mert annál rosszabb nincs, mikor felhalmozódnak a levelek, és győzzük kapkodni a fejünket, hogy akkor most ki is írt először, stb... Szóval kérünk titeket, hogy mielőtt rendeltek, akár kritikát, könyvborítót, vagy design-t, mindig nézzétek meg, hogy van-e hely. Így nem csak a visszautasítás kerülhető el, de nekünk is sokkal gördülékenyebben menne a munka. 
Nos, akkor a most következő munkáimmal hivatalosan is befejeztem egy rendelés csokrot, így ismét lehet nekem írni könyvborítóval kapcsolatban, a design-ra még várni kell egy kicsit! 
Ashley Born