Oldalak

2013. december 31.

Blogajánló || 2 – Jasmine

Jasmine
Író: Riley Anne

Ismertető: Jasmine Miller egy nehéz múlttal rendelkező fiatal nő, aki már sok mindenen ment keresztül. Jelenleg Los Angelesben tölti mindennapjait újságíróként. Már kiskorától kezdve a művészet, legfőképpen az írás rabja. Édesanyja arra tanította, hogy mindenképpen próbáljon kitűnni a szürke tömegből, és legyen egyéniség. Ne ragadjon le az átlagosnál. De mi van akkor, ha Jaminenek beindul a „tipikus női agya” – apja szavaival élve -, és az megpróbál barátságból szerelmet kreálni? A történetnek két fő ágazata van: A múlt, és a jelen. Minden fejezettel egyre többet tudhattok meg arról, mit is takar az a „nehéz múlt”, illetve, hogy milyen nehéz is az, ha a szívünk és az agyunk mást akar.

Részlet: „- Jasmine… - suttogtam halkan, majd automatikusan elindultam feléjük.
Éreztem, hogy a szívem kihagy egy ütemet, miközben egyre közelebb értem hozzá. Jasmine szerencsére nem vett észre, mivel éppen a szőke kisfiúnak mutatta, hogyan kell szabályos szívecskét rajzolni, minek láttán akaratlanul elmosolyodtam.
- Jamine, te annyira szép vagy, inkább téged kellene lefesteni! – nézett a lányra csillogó szemekkel, mire ő enyhén elpirult.
- Nos, köszönöm, te kis Rómeó – mosolygott. – Tudod, emlékeztetsz engem egy barátomra.
- Kire?
- Egy barátomra. Loganre – mondta, majd abban a pillanatban felnézett, ezzel észrevéve engem. – Logan? – kerekedtek el szemei, miközben óvatosan felállt.
- Szia! – köszöntem egy amolyan fél mosollyal.
- Mit keresel itt? – kérdezte egyszerre meglepetten és gúnyosan, mialatt lassan felém gyalogolt.
- Mindenképpen beszélni akartam veled… de nem vetted fel a telefont… - szegeztem tekintetem a körülöttem lévő vásznakra egy pillanatra, bár igaz, eddig sem néztem Jasmine szemébe. – Szóval, úgy gondoltam, inkább személyesen kereslek meg… - billegtem egy kicsit a lábammal, amit visszagondolva nem kellett volna megtennem. Nem csak azért mert marhára gyerekes, hanem mert ez nálam az idegesség jele. Jasmine pedig jelenleg egy vérszomjas ragadozóra emlékezetet, aki ha kiszagolja a félelmet, élve megesz, amit őszintén szólva nem szívesen élnék át.
Az előttem álló egy ideig értetlenül nézett rám, majd meglepődve egy ’ó’ hangot adott ki, és csak annyit kérdezett:
- Miről? – és ezzel gondolatok tömkelege cikázott végig az agyamban, miközben legbelül ezerrel szidtam magam, hogy legalább a taxiban nem dolgoztam ki egy hangyányi beszédet. Összeszedve minden bátorságomat és egy jó adag lélekjelenlétet – na, meg levegőt – szippantva magamba kiböktem az első dolgot, ami eszembe jutott:
- Mindenről.”

Személyes vélemény: A Jamine-t olvasva, tökéletesen át tudtam érezni, egy fiatal nő problémáit. Riley Anne gyönyörűen mutatja be a főszereplő múltját, és jelenét két cselekmény szálon keresztül. Engem rettenetesen megfogott a történet. Benne van minden, amire szüksége van egy jó blognak. Szerelem, gondok, életszerűség, és a fiatal felnőttek bolondozása. Akárhányszor belekezdtem egy rész olvasásába, magába szippantott a hangulata, magaménak éreztem az összes mozzanatot. Nevettem a vicceken, szomorú voltam a lehangolt pillanatoknál. Riley Anne fantasztikusan le tudja írni az érzéseket, éppen ezért mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el! Nem veszít vele semmit! :)

Elfendel

Elfendel

Kinézet: Gyönyörű! A fejléced egyszerű, nincs túlzsúfolva, amivel máris elnyerted a tetszésem. A színek tökéletesen passzolnak egymáshoz, a betűtípusok nagyon jók, a modulokkal sincs semmi gond. Annyit említenék csak meg, hogy szerintem a ’Népszerű bejegyzések’ modult nem feltételünk a legjobb ötlet kitenni, mert később, ha már lesz 20-30 részed, nagyon zsúfolt lesz oldalt. Ezen kívül egyszerűen nem tudok megemlíteni semmit. Sorkizárttal írsz, ami nagy öröm, ráadásul nagyon szép árnyékolás van a feliratokon, amitől minden ízlésesebb lesz. Talán csak annyit tudok mondani, hogy én inkább valami zöldes sablont csináltam volna a történetből kiindulva, de ez így is tökéletes. Kifogástalan, minden elismerésem! :) Pontozás: 5/5

Történet: HOGY A TÚRÓBA NINCS NEKED TÖBB FELIRATKOZÓD?! Vétek kihagyni egy ilyen jó blogot! Emberek, aki olvassa ezt a kritikát, azonnal kezdje el a blogot, mert valami csodás! Komolyan, Isabella, valami csodálatosat alkottál! Annyira szépen fogalmazol, leírod a cselekvéseket, körülményeket, és helyszíneket, a környezetet, meg úgy alapból mindent, hogy úgy éreztem könyvet olvasok. Egy olyan világot teremtettél, amiben nagyon szeretnék élni. A karaktereidet szépen kidolgoztad, a személyiségük minden mondatukban megmutatkozik, látszik, hogy sokat foglalkoztál ezzel a történettel. Egy gyönyörű látomás az összes rész, amit olvasok. Elfendel egy olyan hely, ahol megtalálható minden, ami a boldog élethez kell, bár Perlorrynnak ez nem elég, és elvágyik a nagyvilágba. Már most megszerettem a szeleburdi, kalandvágyó lány, és én alig várom, hogy folytasd ezt a történetet, és tovább élhessem a látomást. Ivan személyében pedig megismerhettünk egy nagyon jó barátot, egy embert, aki megmutatja, hogy mennyire meg lehet változni. Nagyon kíváncsi vagyok Perl és Ivan kapcsolatára, és a fejlődésükre, amit majd mi, olvasók végig követhetünk. Rajongok az írásodért, nagyon remélem, hogy nem fogod abbahagyni ezt a történetet, mert kár lenne érte. Nem is tudok többet mondani. Hibátlan az egész. Nincs helyesírási hiba, és választékosan fogalmazol. Itt rá a példa! Remélem nincs ellenedre, ha idézem a kedvenc mondatom: „A rózsák levelei egymáshoz simuláskor lantoztak, az üdvöskék csengő hangjukon daloltak másik szólamban a pázsittal együtt, és csillogó szemű lédús gyümölcsök csüggedeztek a királyi gyümölcsös kertben.” Na, ezek után mondja valaki, hogy a magyar nem szép nyelv! Csak tudni kell használni a szavakat, amit te tökéletesen megmutatsz. Csak dicsérni tudom! Remélem, hogy rengetegen megtalálják még a blogod! Sok sikert a továbbiakban! Pontozás: 5/5

Össz.: 10/10

Shut up and love me forever ♥ ∞

Shut up and love me forever ♥ ∞
Kinézet: Hát mondanom sem kell, Cassy C. gyönyörű munkát végzett. A színek passzolnak, a fejléc kiválóan ki van dolgozva, és külön megjegyzem, az 'Információk' modul nagyon tetszik. Mondjuk, a cseréket én átállítanám, hogy csak 10-et jelenítsem meg, de ez apróság, így is kifogástalan a sablon. Csak annyit említenék még meg, hogy szerintem írj sorkizárttal, mert az sokkal szebb, és nem kell a párbeszédeket ennyire bent kezdeni. Elég csak egy kicsivel. Mindössze ennyi változtatást csinálnék. Pontozás: 5/4,5

Történet: Nos, annyire nem nyerte el a tetszésem. Hogy mondjam, sablonos a történet. De, ami a leginkább szemet szúrt számomra, hogy nagyon gyorsan történt minden. Alig pár rész alatt összejött a két főszereplő, aztán egy hónap után már eljegyezték egymást és boldogok voltak a gyerek miatt. Nos, szerintem ez egy picit szürreális. Mármint, ha becsöppen egy csemete két híresség életébe, akiknek sokat jelent a karrier, szerintem kicsivel több bonyodalmat okoz. Emellett, írj több leíró részt! A környezetet, és a körülményeket nem sokszor ismerhettük meg, illetve alig tudtunk meg valami a főszereplők múltjáról, személyiségükről. A fogalmazásodon még lehet javítani, és ajánlom, hogy hagyd el a hangulatjeleket a részekben. A helyesírásra figyelj nagyon, ugyanis azt a szót, hogy: 'szobája' j-vel írjuk, nem ly-vel! Hogy jót is mondjak, azért elmondom, hogy Logan és Becky szerelmét szépen leírtad, és ügyesen adtál teret minden szereplőnek, úgy értem, mindig tudtad, hogy mikor kiről kell írnod, nem merült feledésbe senki. Mivel láttam, hogy van bőven feliratkozód, ezért elmondom, hogy az enyém csak egy vélemény a sok közül. Továbbra is sok sikert kívánok a bloghoz, őszintén remélem, hogy lesznek még sikereid! Pontozás: 5/1

Össz.: 10/ 5,5

2013. december 29.

Jasmine

Jasmine


Kinézet: Nos, AshleyBo gyönyörű munkát végzett. A színek tökéletesen passzolnak, a fejléc is elképesztő, és azt meg kell említenem, hogy a fejezetekben nagyon tetszik az ötlet, hogy képeket raktál a címek alá. Eredeti. A kinézetet tényleg nem tudom kifogásolni, így ezt nem is ragozom tovább. :) Pontozás: 5/5


Történet: Nagyon örülök, hogy nem fanfictiont írsz, és, hogy nem kell azzal traktálnom, hogy írj sorkizárttal. Engem rettenetesen megfogott az írásod. Eredeti, és ötletes, és gyönyörűen leírsz mindent. A fogalmazásod is nagyon szép, ügyesen leírod a környezetet, a körülményeket, és emellett a cselekvés is megtalálható benne. Oké, totálisan őszintén nem bírtam abbahagyni az olvasást, és egy nap alatt végeztem vele, aztán csalódottan vettem észre, hogy a 17. rész az utolsó, pedig már kattintottam volt az ’Újabb bejegyzés’ gombra. A történeted egyáltalán nem sablonos, és oké, talán található benne csöppnyi klisé, de teljesen közhely-mentesen amúgy sem lehet írni. Nagyon szépen bemutattad Jasmine gondolatait, és nehéz múltját, és aminek külön örülök, hogy egyértelmű dolgokat nem jelentettél be, azzal elrontva az illúzió rejtélyét, hanem hagytad, hogy mindenki rájöjjön a nyilvánvalóra. Logan és Jasmine kapcsolata érdekes fordulatokat hozott, és örülök, hogy nem sietted el, és kiszámíthatatlanná tetted a történeted, hogy amikor Jasmine szerelmet vallott, Logan nem kapta fel, ölelgetve, csókolgatva, hogy: na, most már minden happy. Nem számítottam erre, és ettől olyan jó. Egy dolgot vettem észre, hogy gyakran ugrándozol az E/1. és E/3. személyű írásmódban, ami nem épp a legjobb. Szerintem döntsd el, melyiket szeretnéd, és amellett tarts ki. Ezen kívül kifogástalan. Csak így tovább! :) Pontozás: 5/4

Össz.: 10/9

Design || Trailer || Egy kis szövegelés || Cassy

Mint, a címből is láthatjátok ez egy hosszabb bejegyzés lesz tőlem, és egy fordított sorrendet követve elmondom a kis mondókám. Az rendelési útmutatóban láthatjátok, hogy két design, és három trailer rendelés az, ami után kirakjuk a bizony betelt "táblát". Na most ez így szép is lenne, de nincs így trailer ügyben sikerült valamennyire beérnem magam, hisz ott már csak egy ilyen kis filmecskével tartozom. A másik szekcióban nem ilyen rózsás a helyzet, ott még mindig kint a tábla. Ugyanis azt a bizonyos két rendelést még csak most kezdtem el, még az előtte lévőekkel bajlódunk - a szerkesztővel együtt - és ezen kívül van még három, amit párhuzamosan csinálok. Most nem azt akartam ebből kihozni, hogy sajnáljatok vagy nem rendeljetek. Egészen egyszerűen csak türelmet kérek, hisz nem mennek olyan gyorsan a dolgok, mint szeretném.
Köszönöm!

| DESIGN |

Előtte:



Utána:



Előtte:



Utána:




| TRAILER |

video

video


Várom a véleményeket!

2013. december 27.

Wolf Life

Wolf Life

Kinézet: Az első, ami eszembe jutott az oldalról, az a rozsdás. A háttér nekem pont ezért sem kellemes, de látom a harmóniára törekedtél, ezért is választottad. A farkashoz kösd inkább a színeket, válassz szürkét, és jobb lesz rajta legeltetni a szemünket. A sablont lecserélném valami kevésbé átlátszóra, legyen biztos talaj a szöveg mögött. A menük között az elválasztókat eltüntetném, a sablon lecserélése után, pedig a szöveg betűszínét kevésbé rikítóra cserélném. A chat is "böki kicsit a csőrömet". Ha nem lenne ennyire elütő a háttértől, akkor is szürkébbre cserélném, ha nem átlátszóra. Amire még nem tértem ki, az a fejléc. Hát lássuk. Alapjában véve nem rossz, a kivágásoknál csak a szőke hajú lánynál van bajom. Ott valamivel elhomályosítottam volna, ha így sikerült. A cím színe látom a háttérhez kötődik, szóval ezt nem részletezem. Az alcímben kár, hogy az "ő" betű ilyen karakter lett - én is utálom, ha valamit le akarok írni, de nem ismeri fel a betűtípus. Alapjában véve a harmóniát eltaláltad, csak még van mit finomítani rajta. Jó úton jársz!

Történet: Huha, a prológust nagyszerűen fogalmaztad meg, könyvbeillő! Érdeklődve olvastam tovább, gondoltam, ilyen fényes kezdést csak jó követhet. Nem is tévedtem. Nagyszerűen írsz, választékosan, szóismétlést is csak elvétve talál az ember. A helyesírásod is jó, nem szúrta semmi a szemem. A történet az egyszerűen "wow". Nagyon eredeti, néha azt sem tudom, kinek szurkoljak vagy vajon mi lesz. Egyáltalán nem kiszámítható, egyenesen belefeledkeztem. Néztem és csak néztem, de már nem volt több rész fent. Sikerült felkeltened bennem az érdeklődést, néha megtévesztened. A magyar tanárom szokta mondani, hogy "ugye látjátok, ez megfilmesítésre vár". Erre is nyugodtan rásüthetnénk.
Arra viszont vigyázz, hogy nehogy Alkonyat feelinget okozz! A farkasos (vámpíros) történetekről már az ember rögtön a filmre asszociál. Ha ilyen eredeti maradsz és nem ugyanazokat a sablon karaktereket "használod", akkor továbbra is azt mondom, ez egy jó olvasmány.

Össz.: 10/8

Túl jó barátok

Túl jó barátok

Kinézet: Annyira… rózsaszín. Én nem szeretem ezt a színt, talán ez is közrejátszik, de szerintem más árnyalatokat is keverhetnél a sablonodba, mondjuk több fehéret, esetleg lilát, hogy kicsit változatosabb legyen. Nos ezen kívül még lehetne alakítani a kinézeten. A hátteret én lecserélném, mert látszanak a képek szélei, így ha figyeled kockás az egész, és ez nem olyan szép. A fejléced nem lenne vészes, de Justin képe nem valami jó minőségű, és a felirat is túl nagy, meg maga a fejléc is. Ajánlom, hogy az oldalsávod csak egyoldalú legyen, az sokkal rendezettebb, és szerintem mindenképp legyen háttere, mert így olyan, mintha a levegőben lógna. A linkcserékből elég ha csak 5-öt jelenítesz meg, vagy akkor csak a blog címét, és ikonját. Kicsit üresnek találom az oldalsávot, valami képpel, esetleg idézettel feldobhatnád. Amit hiányoltam, a menüpontokban, a részek. Azt, hogy az első részt kiraktad, meg a prológust, ami inkább a szereplők nevet kéne kapja, nem értem. Inkább akkor egy ’Fejezetek’-et csinálj, amibe belerakod az összeset, meg a prológust írd át szereplőkre. Javaslom, hogy írj sorkizárttal, és ne tegyél ennyi entert a részekbe, maximum egyet, hogy szellős legyen, de kettőt/hármat már nem kell. Ha nem értesz annyira a szerkesztéshez, kérj design átalakítást, mert szerintem ráférne a blogra. Pontozás: 5/2

Történet: Hát ízlések és pofonok, és leszögezem, ez személyes vélemény, de nekem annyira nem nyerte el a tetszésem. Kicsit sablonnak éreztem ezt a „legjobb barátok egymásba szeretnek sztorit”. Több leíró részt kéne beletenned, de nem olyat, amiben a két szereplő szerelméről beszélsz, hanem, ami bemutatja a környezetet, a szereplőket, a múltjukat stb. Ha jobban kifejted a gondolatokat, és helyzeteket, a fordulatok is sokkal izgalmasabbak lesznek. És nagyon gyors iramban haladsz. Amy apja halálát alig néhány részben lerendezted, és annyira nem rázta meg a lányt. A szereplők összejöttek, és nemsokára már férj és feleség lett Justin-ból és Amy-ből. Vedd lassabra a tempót, és írj több leíró részt, fejtegess egy gondolatot, írd le a környezetet, és vedd kicsit kisebb arányra az ágyjeleneteket. Nagyon sokat találtam benne, ami szerintem már túlzás, tudni kell, mikor kell ilyeneket behelyezni a blogba. Vigyázz a helyesírásra, a szóhasználatra, és hogy pont után mindig legyen szóköz. Mert azt nem gyakran láttam. Láttam persze, hogy sok kommentelőd, és olvasód van, ezért ne adj legfőképpen csak az én véleményemre. Én nem mondom, hogy hagyd abba a blogolást, mert mindenki blogoljon, aki szeret írni. De szerintem kicsit ügyelj jobban az írásodra, és a fogalmazásodra. Sok sikert a bloghoz! Pontozás: 5/1

Össz.: 10/3

2013. december 26.

Fejlécek, könyvborítók

Sziasztok! Most csak pár általam készített fejlécet, és könyvborítót hoztam, és ezennel bejelentem, hogy könyvborítót is vállalok! A rendeléshez szükséges információkat pedig megtaláljátok majd a "Rendelési útmutató" menüpontban. További szép estét!
AshleyBo

Fejlécek



Könyvborítók





Catching Sunshine

Catching Sunshine

Kinézet: A fejlécet látom nem te csináltad, így nem ragozom. Egyébként szép, kidolgozott munka. Nos, nincs sok gondom a sablonnal. A színek szépen passzolnak egymáshoz, a betűtípusok illenek a történethez, és olvashatóak, rendezett minden, és sorkizárttal írsz, amiért külön dicséret! Az információknál láttam, hogy a rendezett képekre vársz, így azt nem is említem. Összesen három apró dolgot említenék meg. Az egyik, a blog archívum. Mivel van olyan menüpontod, amibe a részeket rakod, szerintem felesleges. Ha viszont mindenáron szeretnél, szerintem állítsd egyszerű listára. A második csak egy apró dolog, szerintem a rendszeres olvasókat kicserélhetnéd a trailerrel, mert az fontosabb egy blog szempontjából. A harmadik pedig a háttér. Én választanék a helyedben egy másikat, mert ez annyira nem illik a sablon többi részéhez. Maradj a sötétnél, de talán valami vintage lehetne, amiben valami halvány barna található. Ezeken kívül kifogástalan a sablon! Szép munka! Pontozás: 5/4,5

Történet: Teljesen oda vagyok ezért a trilógiáért, bár elmondom, kicsit szkeptikusan kezdtem bele a történetedbe. Nehéz egy könyvből blogot csinálni, folytatni, esetlen fanfictiont csinálni belőle. De kellemesen csalódtam. Már az első soraiddal megfogtál, csak úgy vonzottak a mondatok. Eszméletlen szépen fogalmazol! Gyönyörű, részletes leíró részeket írsz bele. Bemutatsz mindent, amire szükség van, hogy magunk elé képzeljük a cselekményt. Ahogy a savantokat bemutattad, pedig profizmusra utal. Nagyon sokszor azzal rontják el az ilyen „természetfeletti” blogokat, hogy kijelentik benne: „Vámpír vagyok.” vagy „Boszorkány vagyok.” És ez eszméletlenül elrontja a hitelességét. Te olyan könnyedén, és egyértelműen vezetted ezt be, mintha mindenkinek tudnia kellene. Persze, ez nem volt titok, egyértelmű volt, hogy a lány az, de arról beszélek, hogy nem mindenki olvasta ezt a könyvet. A történeted eredeti, és egyedi, a lány bűnűző életét tökéletesen bemutatod, és annyi jó hasonlatot, és idegenszót olvastam benne, mintha kész könyvet olvasnék, nem egy blogot. Egy szó, mint száz, oda vagyok a történetedért! Nagyon tetszik, és nem is értem, miért nincs több feliratkozód. Bár a részek picit hosszúak, de egy ilyen jó blognál idegtépő is lenne, ha rövidek lennének, folyton csak a következőt várnánk. Hát most én is várom a folyatást, és ajánlom, hogy ne hagyd abba, mert ez egy nagyon egyedi blog! :) Sok sikert hozzá, csak így tovább! Pontozás: 5/5

Össz.: 10/9,5

Desing || Cassy C

Előtte:



Utána:




Várom a véleményeket!
xxCassy C

2013. december 24.

Boldog karácsonyt!

Drága olvasóink! 
Ezennel is szeretnénk kellemes és örömökben gazdag szentestét, és karácsonyt kívánni nektek. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel lephetnénk meg titeket így karácsony alkalmából, és eszünkbe ötlött egy igazán különleges verseny, ami még nem dőlt el, hogy fejléc, vagy blogversen lesz - e, de az biztos, hogy különleges kategóriákat kínálunk majd fel nektek. Az előmunkálatok már elkezdődtek, de nagyon úgy tűnik, hogy ez a verseny még egy kicsit várat magára, ezért előreláthatólag erre már csak a jövő évben kerül sor. De a pontos dátum még nem dőlt el. Nos, csak ennyit szerettünk volna. Kellemes estét mindenkinek!

DBLBC girls

2013. december 23.

Do not fight me

Do not fight me

Kinézet: A fejléced tetszik. Nagyon szép összhangban van, és a színek jól passzolnak a sablon tónusaihoz. A lány kivágása szép, és a cím megoldása is tetszik. Egyedi. Bár kicsit absztrakt hatást kelt, amiért nem lehet pontosan kivenni minden képet, de attól függetlenül nekem tetszik. A modulokon annyit változtatnék, hogy a rendszeres olvasókat feljebb vinném, mondjuk, a két szereplő közé betennám. A blog archívumot én levenném a helyedben, ha van az oldalak között egy ’Részek’ pont, akkor teljesen felesleges. A chat-et kicsit keskenyebbre állítanám, mert így épphogy nem lóg ki. Ezen kívül még a cseréknél, szerintem elég, ha 10-et, vagy csak 5-öt jelenítesz meg. A blog többi részével meg vagyok elégedve. A színek passzolnak, rendezett képeket is találtam (bár én lecserélném a képeken lévő feliratokat pirosról fehérre), a háttér is illik a sablonhoz. És meg kell jegyeznem, a részeknél nagyon tetszik az, az ötlet, hogy mindegyik fejezethez odateszed a képet. Csak szerintem állítsd majd idővel kisebbre, mert ha lesz 20 részed, az borzasztó hosszú lista lesz! Egyébként semmi gondom nincs a sablonnal, egy kis változtatással kifogástalan lesz. Ja! Majdnem kihagytam! Szerintem írj sorkizárttal. Sokkal szebb. ;) Pontozás: 5/4 

Történet: Egyedi, és ötletes, tetszik, hogy nem fanfiction-t írsz, hanem csak a személyüket használod fel karakterként. A szereplőket szépen kidolgoztad, ez látszik, a történet is ügyesen össze van rakva, nincs vele gond. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes lesz, és sok meglepetést, és fordulatot tartogat még az olvasók számára. Azonban a fogalmazásodon kicsit még lehet javítani. Szépen fogalmazol, leírod a körülményeket, és a szereplők kinézetét, karakterét, ezzel igazán semmi gond nincs. Azonban egy-két helyen úgy éreztem picit erőltetett. Néha egy szót, esetleg kifejezést nem megfelelően használsz – bár lehet, én értelmezem rosszul. E/3.-ban nagyon nehéz írni, szóval le a kalappal, amiért bevállaltad, és egész ügyesen meg is írod a részeket. Ezzel ki is egyenlítetted az előbbi megjegyzésem, hogy erőltetettek a részek. Ez amúgy is javulni fog a részek során, szóval mindenképp folyasd a blogot! Nekem elnyerte a tetszésem, szerintem megéri. :) Pontozás: 5/4

Össz.: 10/8

2013. december 21.

Desing || Cassy C

Előtte:

Lilu.'


Utána:



Várom a véleményeket!

2013. december 17.

May the odds be ever in your favor

May the odds be ever in your favor
Kinézet: Eldobom az agyam a fejlécedtől! Nagyon tetszik! A lány gyönyörűen van kivágva, a háttér nem túl sok, de nem is kevés. Szépen ki van töltve, egyenletes, a színek passzolnak, és nagyon ötletes, a kurzorra reagáló fekete-fehérre változás. A sablon többi része is tetszik, a színek nagyon illenek egymáshoz, és rendesen lehet látni mindent. Nagyon örülök, hogy rendezettek a képek a szereplőknél, és hogy ahol csak lehet, sorkizárttal írsz. Csak apró dolgokat említenék, amiket szerintem jó lenne megváltoztatni, de ha nem teszed, ez akkor is egy nagyon szép sablon lesz. Az egyik, a betűtípusok. Én a helyedben valami talpasat választanék, mondjuk Georgia, az illik is ide. De itt nem csak a részekről beszélek, hanem az oldalsávról is. Plusz, a modulok címeit picit nagyobbra állítanám, a menüpontokat meg kisebbre. Az, hogy a blogarchívumot alulra raktad, szerintem egész jó ötlet, bár felesleges, ha a menüpontokban is megtaláljuk ezeket, de ha ott marad, én egyszerű listára állítanám. A másik a dátum. Szerintem vedd le a dátum hátterét, így nem olyan szép. Csak egy sötétített csík, a szürke közepén. És a harmadik dolog, a háttér. Ez igazából már csak személyes vélemény. Így is nagyon jó, mert nem vonja el a figyelmet a történetről, és a blogsávról, de én választanék valami mást, hogy ne csak egyszínű legyen. Valami sötétszürke vintage jó lenne. Ha ezeket az apró dolgokat nem veszem figyelembe, tökéletes a sablon. Olyan jó látni egy szép, rendezett sablont! Ügyes munka! Pontozás: 5/4,5 (Nem volt szívem egy egész pontot levonni, ezt is csak az apróbb dolgokért.)

Történet: Én nem olvastam az Éhezők Viadalát, csak a filmet láttam, az viszont nagyon megtetszett, így örömmel kezdtem bele a tiédbe is. És nem csalódtam! A fogalmazásod érthető, és emellett nagyon szép. Kifogástalan! Gyönyörűen leírsz mindent, bemutatod a szereplők karakterét, személyiségét, a környezetet, de sosem viszed túlzásba. Egyaránt megtalálható benne a történés, a párbeszéd, és a leíró rész, amit nagyra értékelek. Helyesírási hibát egyáltalán nem találtam benne. Na, de ennyit a formaságokról. Maga a történet nagyon tetszik. Örülök, hogy végre nem egy One Direction fanfictionnal kell foglalkoznom, szóval már plusz pont jár ezért. Az, hogy függetlenítettél az eredeti sztoritól, és nem megint egy lányról van szó, a 11-12. körzetből, akiről senki nem gondolja, hogy megnyeri, mégis megfogja, nagyon jó ötlet! Így egyedivé varázsoltad az egészet! És végre valahol olyat is olvasni, hogy a lány nem kedves, aranyos, és végtelenül imádni való, hanem arrogáns, büszke, nemtörődöm, és igenis van önbecsülése. A legtöbb blogban a lány szereplőknek semmi önbizalma, az önbecsülése is a padlón van. De itt egy határozott, és erős egyéniséget ismerünk meg Scarlett személyében, ami számomra nagyon érdekfeszítő. Isaac egy afféle rejtély még a számomra. Mivel elég kiszámíthatatlan a történeted (ez persze nagyon jó!), fogalmam sincs, hogy fontos szerepe lesz-e, vagy csak egy mellékszereplő lesz, aki már az elején meghal. Én alig várom a folytatást, és remélem, hogy nem fogod abbahagyni már a felénél, mert az nagy veszteség lenne. Megéri folytatni ezt a blogot, mert nagy jövője van, szerintem. Nekem elnyerte a tetszésem, szóval csak így tovább! :) Pontozás: 5/5

Össz.: 10/9,5

2013. december 15.

Opposition.

Opposition.
Kinézet: A fejléc szép. igényes munka, a háttér illik hozzá, minden más szín is tökéletes összhangban van. Bár látom nem te csináltad, ezt el kellett mondanom, és egy-két apró dolgot én elmondanék, amin változtass szerintem. Elsőnek is, rendezett képek! Nem szép, hogy 3 különböző méterű kép van az oldalsávodban. A másik problémám pedig - mondjuk ez nem olyan vészes -, hogy a szöveg színét én megváltoztatnám feketére, mert így nehéz olvasni. Mint mondtam, ez nem sürgős, de én a helyedben megváltoztatnám. Hiányolom a chat-et. Az fontos, hogy tudjanak veled kommunikálni más bloggerek, illetve olvasók! Óh, és írj sorkizárttal! Az sokkal szebb. Ennyi változtatni valót láttam. Ezeken kívül nagyon szép a kinézet. :) Pontozás: 5/4

Történet: Hú, megfogott! Nagyon megfogott! A fogalmazásod nagyon szép, és érthető, gyönyörűen leírod a a környezetet, a történéseket, a lány érzéseit. Helyesírási hibát sem találtam benne. Szerintem nagyon egyedi a történeted. Nagyon örülök, hogy a Teen Wolf-hoz hasonlít, mert egyik kedvenc sorozatom, így nagy lelkesedéssel kezdtem bele. A kapcsolat, ami Brad, és Adolfine között kialakult, egyre érdekesebb, és csak úgy vonzza az olvasót. Annyira áttudtad adni az érzéseket, hogy miközben olvastam, én is olyan zavartnak éreztem maga, mint Ad. Tény, hogy picit zavaros, amit írsz, de ezt jó értelemben mondom. Ezzel tökéletesen éreztetni tudod azt a káoszt, ami a főszereplőt körülveszi. Sajnálom, hogy nem tudok hosszabb kritikát írni, de annyira még nincs kiterjedve a történet, hogy teljesen belemélyüljek. Eddig nagyon tetszik, és érdekes is volt, megéri folytatni, szóval csak így tovább! :) Pontozás: 5/5

Össz.: 10/9

Információk|| 2 - Blogajánló, design átalakítás, interjú

Sziasztok! Nos, az a helyzet állt fel, hogy a tőlem rendelhető blogajánló, interjú, és design átalakítás ismét inaktívvá vált. Ennek egy teljesen egyszerű oka van. Ugye mint minden normális ember, én is karácsonyi lázban égek, és aktívan készülök a jövőhéten esedékes 7 (!) témazárómra, utána pedig hétvégén jöhet az ilyenkor szokásos karácsonyi nagytakarítás, és az ajándékvásárlás. Utána természetesen jön a karácsony, ezzel együtt a rokonlátogatás is. Mivel idén anyáékkal megbeszéltem, hogy különleges karácsony lesz, egy külföldi utazást is szerveztek, így 3 napra az Alpokban fogunk síelni, ha már itt nagyon nem akaródzik a hóesés. Ebből következik, hogy nemigen lesz időm semmire, az elkövetkezendő 2 hétben. Azt meg meg sem említem, hogy további 3 bloggal rendelkezem, - ahol az egyiket így is szüneteltetnem kell -  és oda is kell bejegyzéseket hoznom. Tehát értitek! Nos, hogy valami jót is mondjak, a fejlécrendelés továbbra is aktív, ezért nyugodtan felkereshettek ez ügyben, továbbá kritikát is írok, csak sokkal ritkábban mint az elején. De fel a fejjel, nem hiszem, hogy olyan sokáig fog fennállni ez az állapot. Csak ez a hónap igencsak zűrös, és így sem tudom hol áll a fejem. De remélem megértitek. Nos csak ennyit szerettem volna! További kellemes napot mindenkinek! 
AshleyBo

2013. december 14.

Az új áldozat

Az új áldozat

Kinézet: Szép! Nekem tetszik. Az összhatás tökéletes, a színek illenek egymáshoz, a háttér tökéletesen megfelel ehhez a sablonhoz, a betűtípusok szépek, és a modulok sorrendje teljesen rendben van. Bár sajnos van, amibe beletudok kötni. A modulsávban, az oldalak között van már egy fejezetek menüpont, ezért a blogarchívum teljesen felesleges. A szereplők oldalra is bekukkantottam, (nem mellesleg tetszenek a szereplős képeid) és a szereplőkről hiányoltam egy kisebb bemutatást, valamint az oldalmodulok közül hiányoltam a chat-et, ami szerintem elengedhetetlen. A fejléced is szép, bár nekem egy kicsit üres. Én a te helyedben sokkal több olyan képet tettem volna rá, ami illik a történethez, mert így túl üres, és semmit mondó. De hogy valami pozitívumot is mondjak, a szereplők szépen vannak kivágva, és nekem személy szerint nagyon tetszik a felirat. Továbbá én az összes bejegyzés szövegét sorkizártra tenném, mert az sokkal esztétikusabb. De összességében szép munka!

Történet: Meg kell, hogy mondjam nekem tetszik! Az alapsztori jó, és a megvalósítás is elnyerte a tetszésemet. Örülök, hogy nálad vannak leíró részek, melyek sokkal színesebbé teszik az egész történetet, bár néha kicsit elsieted a dolgokat, és túl hamar ugrasz egyről a kettőre. Szerintem ez egy kicsit roncsolja, az amúgy jó szöveget. De ha kicsit lassabban haladsz, a részek is hosszabbak lesznek, továbbá a történet is sokkal kerekebb lesz. Néhol találtam pár vessző hibát, és szóismétlést, amire nagyon figyelj oda, mert ha rosszul tagolsz egy mondatot, az értelmét veszti. A szóismétlés pedig úgy állítja be a szöveget, mintha nem lenne szókincsed, és elrontja a mondatokat, amik alapjáraton jók lennének.

Össz.: 10/8

2013. december 13.

Travel around the world

Travel around the world


Kinézet: Hú, hát akkor elkezdem az elején. A sablonod túlságosan széles, és kacifántos, én a te helyedben egy egyszerű sablont választanék, és maximum 940 px szélesre állítanám, mert az sokkal szebb, és jobban is mutat mint a mostani. Ha ezzel megvagy, én a te helyedben rendelnék egy fejlécet, majd a blog oldalmodul sávját egy oldalra tenném, mert nincs sok modulod, így felesleges, mert csak összenyomja az egész blogot. Ha ez megvan, akkor az oldalmodulok sorrendjén én a te helyedben változtatnék, méghozzá a következőre: Információk, Feliratkozók, Chat, Blogarchívum (melyet a te helyedben egyszerű listára állítanék), Nézz be a barátnőm blogjára is, Cserék, Versenyek, amikre jelentkeztem, Kattintások. De igazából ennyi. A betűtípusok rendben vannak, és a színek is passzolnak. Egy dolog van, amit még hiányolok, az pedig nem más, mint az oldalak. Én a te helyedben készítenék egyet a szereplőknek, a kritikáknak, díjaknak. A szereplők menüpontba pedig kérnék egyméretű szereplős képeket, továbbá írnék a szereplőkről egy kisebb bemutatást, hogy az olvasó nagyjából képbe legyen. Plusz én a bejegyzések szövegét sorkizártra tenném, mert úgy sokkal szebb és esztétikusabb. A helyedben ezeket a hópelyheket mellőzném, és a kurzort is lecserélném valami sokkal egyszerűbbre, mert nem szép. 

Történet: Igazából nekem tetszik az alapsztori, mert nem sablonos. Viszont az írásmódodon még kellene csiszolni, mert egy ilyen történethez sajnos nem árt, ha az embernek van választékos szókincse, és ez a te esetedben még fejleszteni való. De ezt sok olvasással és írással könnyen kiküszöbölheted. Néhol találtam apróbb vessző, és elírási hibákat, és néhol értelmetlen mondatokat teszel bele, az amúgy jónak ígérkező sorba. Például: "Féltem megszólalni, míg a közelemben volt a doktorúr, mert a végén úgy néznék ki, mint egy nagy lila gumimaci, nem állt szándékomban." Akkor elemezzük. A doktor urat külön kell írni, és rövid u-val. A mondat rosszul van megfogalmazva, és hiányoznak belőle olyan szavak, melyek értelmet adnának az egésznek. Ezekre nagyon figyelj oda, mert az ilyen bakik teljesen tönkretehetik a történetet. 

Össz: 10/5

2013. december 12.

One Direction on the Battlefield

One Direction on the Battlefield
Kinézet: A betűtípusok tetszenek, nem túldíszítettek, nem is unalmasak. Azonban ajánlom, hogy írj sorkizárttal! Sokkal szebb. A menüpontban kicsit zsonglőrködnék, hogy a fejezetek is kiférjen a sor végére, talán ha kisebbre állítod egy pixellel a betűtípust. Bár lehet úgy túl pici lesz, de egy próbát megér. A blog archívumot én levenném, hiszen, ha van egy fejezetek menüpontod, felesleges. Ezeken kívül semmi problémám nincs a kinézettel. A fejléc szépen megszerkesztett munka és illik a történethez, és a háttér színeihez. A címet rajta szépen lehet látni, és tetszik, ahogy egybefolynak a képek, mégis látni mindet. Leginkább azzal van bajom csak, hogy nem sorkizárttal írsz. Sajnálom, hogy ennyit szajkózom, de így kicsit rendezetlennek tűnik a sablon. Sokat segítene rajta. Ezen kívül nekem tetszik a kinézet, ügyes munka. Pontozás: 5/4

Történet: Nos, azt meg kell említenem, hogy gratulálok, amiért ilyen egyedi, és eredeti blogot alkottál. Egyáltalán nem sablonos, ilyen háborús történetet még soha nem olvastam, de még csak hasonlót sem, így nagyon örülök, hogy valami különleges akadt a kezembe. A történetedben egyszerre megtalálható a háború rideg, zord oldala, ami magába vonzza az olyan rossz érzéseket, mint hiány, boldogtalanság, veszteség, gyász és a többi. De emellett megtalálható benne a boldogság is, és a szerelem, az új élet születése, ami az olvasóban azt az érzést kelti, hogy nem olyan rossz ez a világ, amit te leírsz. Tetszik, hogy nem ragaszkodtál azokhoz a klisékhez, ami a többi Directionos blogon meg van. (Gondolok itt Louis "répa imádatára". Szerintem ez hülyeség.) Azonban találtam benne hibákat is. Elsőnek is, ügyelj a helyesírási hibákra, és, hogy mindig azt a szót írod, amit szeretnél. Találtam benne néha elírást, amivel teljesen új értelmet nyer a mondat. És - magam sem hiszem el, hogy ezt mondom - szerintem túl sok a leíró rész. Hú, tényleg nem gondoltam, hogy valaha ezt mondom, hisz általában sosem találunk sok leíró részt, mindig szólni kell, hogy mutasd be jobban a szereplőket blabla. De itt azt vettem észre, hogy nagyon sokszor írod le ugyanazt a monológot, csak más szavakkal. Esetleg más szemszögéből. Kevés a cselekvés a részekben, inkább csak az érzésekre teszel hangsúlyt, itt is leginkább Liam elvesztése volt a téma. Értem, tudom, hogy az volt a lényeg az egészben, de valahogy soknak éreztem, hogy minden részben volt egy jó hosszú bekezdés, csak Liamről, és a haláláról. Így a végén már picit unalmas lesz ugyanazt a monológot olvasni. Én a helyedben több párbeszédet, több cselekvést tennék a részekbe, hogy izgalmasabb legyen az egész. 
A fogalmazásodat viszont meg kell dicsérnem. Nagyon szépen, kerek mondatokkal fogalmazol. És a mondataid szépen átadják az érzéseket. A szóismétlésekre vigyázz, bár nem találtam sokat, nyugi. :) Még azt is el kell mondanom, hogy örülök, hogy a fiúk szemszögéből írsz, és nem valami lánynak a szemszögéből. Ez is különlegessé teszi a blogodat. Ha odafigyelsz apróbb hibákra, esetleg azokra amiket mondtam, nagyon szuper blogod lesz! Csak így tovább, szerintem megéri a fáradozást. :) Pontozás: 5/3

Össz.: 10/7

Design || Cassy C

Előtte:


Love changes everything



Utána:



Várom a véleményeket! 

2013. december 10.

Bet with Life

Bet with Life

Kinézet: Briana T. alapos munkát végzett, az eredmény pedig magáért beszél. Minden részlet a helyén van, jó rajta a szemünket legeltetni. Sokaknak nem sikerül fekete-fehéren nagyot alkotni, legtöbbször valami hiányzik belőle... Briana mégis elérte, hogy azt mondjam, ez úgy jó ahogy van. A csillag a menük címénél is jó ötlet volt, ilyen egyszerűen lehet feldobni valamit. Talán a történet betűmérete kicsit nagy, de az sem vészes, csak így nagymamásan érzem magam. Az ember meg nem szereti, ha öregítik, ugye?

Történet: Háleluja! Nem szeretem, ha a blogarchívumban kell kutakodnom az első fejezetért, (annál inkább allergiás is vagyok rá) szóval végre valaki, akinél van külön oldal ennek. Ott a képet fekete-fehérre alakítanám és a részeket középre tolnám. Sokkal esztétikusabban mutatna. Így kicsit furcsa a tagolás, ha valami itt van, valami ott. Ha mindenképp képet akarsz, akkor vagy csak szúrj be egyet a legtetejére, vagy ahhoz igazítva told középre a szöveget is! A történetben is inkább legyen középen a kép, minden mást viszont állíts át sorkizárttá!
A fiúk; Zayn és Harry amennyire hirtelen, annyira egyszerre is kapcsolódtak be a történetbe. Nagyon hamar követték egymást, így kicsit direktnek hat az egész. Harry erőszakos, durva fiú... Rendben. Azt viszont nem értem, hogy "szerethet bele" egy lányba, akit véresre ver? Valahogy nem áll össze a kép. ,,Amint felébredt azonnal kérdezett, de én hazudtam. Nem mondhattam meg az igazságot, mert elveszítem. Túlságosan fontos nekem..." Mitől vált neki fontossá? Amúgy is csak egy-két napja ismerte meg. Ugyanez a helyzet Zayn-nel is. A véletlen csók még elsüthető volt, a válaszok is egymást követték... De a lány úgy viselkedik, mintha tényleg kórosan vágyakozna bármilyen szeretetforrás után. Egyszerűen nem tudom azt mondani, hogy elhiszem, hogy máris szerelmesek egymásba. Talán túl sok a szélsőség, vigyázz, hogy valóságos legyen! Minden történetben van vagy kell egy kis túlzás, anélkül nem is lenne értelme írni, de ne essen át az ember a ló túloldalára. Mérték!
Ami nagyon tetszett, hogy két összefüggő párbeszéd közé nem félsz leírásokat ékelni. Olyan mint egy hatásszünet, amikor levegőt visszafojtva várjuk a folytatást. Amit még külön értékeltem, azok a bekezdések. Örültem, hogy beljebb kezded őket. Egy részről áttekinthetők, másrészről meghatotta a "magyar-töris" szívemet. (Az más kérdés, hogy én nem szoktam ilyet csinálni... Emberi lustaság.)
A helyesírásodon és a fogalmazásodon van még mit simítani, de jó olvasni, belefeledkeztem. A részek kicsit rövidek, de muszájból ne húzd sokáig! Akkor inkább kevesebb, de értékelhető, mint túl sok és minősíthetetlen! A te esetedben rövid, de tartalmilag annál több egy rész.

Össz.: 10/6

2013. december 8.

Desing || Cassy C.

Előtte:
My perverse love



Utána:



Várom a véleményeket :)

Tomlinson Family

Tomlinson Family


Kinézet: Igazat megvallva nekem a másik design jobban tetszett, nekem az összeszedettebbnek hatott. A fejléc igazából elég egyszerű - gondolom a karácsonyi hangulat volt a lényeg, hisz a háttérben olyan képek vannak - nekem azonban hiányzik még valami. Louis jól van kivágva, a felirat is teszik, de valahogy sokkal inkább a Karácsony a hangsúlyos, mint maga a történt. Ezen kívül nagyobb gondom nincs is vele, talán annyi, hogy a jobb oldalon nem sikerült valami jól a kivágás, hisz még a másik oldalon lekerekített, ott eléggé szögletes. A hátteret nem görgetném az oldallal együtt, és valami egyszínűt választanék, hisz a minták miatt nehezen olvashatók az oldalsávban lévő szövegek. A szereplők elég jól, részletesen le vannak írva csupán a képekkel kezdenék valamit, hogy azonos méretűek legyenek a jobb összhatás kedvéért. A bejegyzés címének más betűtípust választanék, hisz a szereplők oldalon is látszik, hogy az ő betűt, mint karaktert nem ismeri fel, így máshogy írja. A linkek színén változtatnék, hisz teljesen elüt ettől a karácsonyi hangulattól, például zöldre. Az oldalsáv elég üres így tennék be egy-két képet, idézetet, hogy azzal is feldobd egy kicsit. A bejegyzések hátterét is más színűre állítanám, valami halványabbra, és ami fontos, hogy jobban harmonizáljon a blog többi részével. A bejegyzések sorkizártra vannak állítva nagyon jó. 


Történet: Maga az alaptörténet igen megkapó, hisz ilyen nagy családi drámával még nem találkoztam. Igazából a bevezető rész volt az, ami igazán megfogott, hisz az előzményeket igen érdekesen csavartad. Tetszik, hogy a cselekmény több szálon fut, és csak egy-egy közös pont, esemény köti össze őket. Érdekes, és egyáltalán nem sablonos. Arra viszont figyelj, a leírások nagyon túlsúlyban vannak. Szépen leírod a részeket, de például a fejezetek elején feleslegesnek tartom az előző rész végét még egyszer leírni. Hiányolom a párbeszédeket, hogy  kicsit mozgalmasabb legyen az egész. Valamint a párbeszédek után a kötőjelet követő szó kezdőbetűje nagy, nem értem miért, hisz akárcsak a közbevetéseknél a mondat folytatásaként tekintünk rá. Az is feltűnt, hogy a párbeszédeid döntő többsége felkiáltó vagy kérdő mondat ettől számomra megmagyarázhatatlan hangulata lesz/volt a fejezeteknek, hisz kissé túlzónak érzem, hogy ilyen sok van belőlük. Hiányoznak az egyszerű kijelentő mondatok.
A szereplőkről sajnos nagyjából ugyanazt tudom elmondani, mint a másik történetednél, hogy hiányolom az igazán szerethető karaktert. Az első fejezetben leírtad, hogy a lányok kedvesek is tudnak lenni, és próbáltad a szereplőket jó színben feltüntetni ebből azonban semmi sem látszik. Louis számomra tesze-tosza, és könnyen befolyásolható, Eleanor hozzáállása a dolgokhoz irritáló. A lányok általánosságban sznobok. Gemma volt az egyetlen karakter, akivel két-három rész erejéig szimpatizálni tudtam, de az ötödik részre ez is elmúlt. Ügyelj rá, hogy ne csak a negatív oldalukat domborítsd ki.

Össz.: 10/8

You're Gonna Be The One

You're Gonna Be The One

Kinézet: Ha valaki el tudja nálam érni, hogy azt mondjam "ő valamit nagyon tud", akkor szerintem külön ezért is elismerés illeti. A fejlécedet is így kategorizálnám; "ez igen". A lány lehetett volna élesebb, de talán ez is csak a blogger hibája. Pont ma töltöttem fel egy fejlécet, és ezredjére is rájöttem, hogy az oldal mindig ront egy fokot a minőségén. Kicsit bosszantó. Imádom, hogy a tiéd nem túl sok, mert mostanában minden csak a szélsőségekről szól. Te megtaláltad az aranyközéputat. A fiúról és a lányról is majdnem egész alakos képet tettél fel. Több munka, több siker. Ügyesen kidolgoztad a fákat, a madarakat, még a megbúvó virág is annyira látszik, amennyire kell. Az írással már teljesen levettél a lábamról, nem beszélve a címről, aminek tökéletesen választottál betűtípust. Jó érzéked van ehhez, és pont ezért is csodálkoztam azon, hogy az oldalon mégsem találtad meg a harmóniát.
Amin mindenképp változtatnék az a menüsáv. Ha a betűtípust meg is hagyod, - bár én talán azt is lecserélném - akkor legalább háttere ne legyen! Ez a fényes, ezüstös kitöltés műanyagossá teszi az egészet. Én inkább lépnék a biztonságos, letisztult útra, mert néha a kevesebb több.
A betűtípus talán jobban mutatna, ha mindenhol Times New Roman lenne és a színe is inkább egy fokkal szürkébb. Ez a sok, erőteljes fekete kicsit már szúrja a szemem, bele kell szokjam, hogy el tudjam olvasni. Ami a chatet illeti, ne legyen fehér kerete, olvadjon inkább a háttérbe! Amit még meg kell említenem az a linkek kijelölése. Ha rámegyünk egyre is, fehér lesz. Ha nem akarod megvakítani az olvasóid, váltsd ezt is szürkére!

Történet: A prológusban Zayn valami igazi "taplógomba" volt. Nem éreztem olyan különlegesnek a kapcsolatát a lánnyal, mint ahogy ő elmesélte. Nem jöttek át az érzelmei. Bár a szerelemben mindenki vak. Továbbolvastam, gondoltam adjunk egy esélyt a dolognak. Tetszettek az olyan gondolataid, mint "Csak halkan tűri, s megvárja, amíg az idő nem segít" - és igen, ilyen egy jó barát. Amikor megemlítette Ines, hogy fél, hogy Zayn nyilvánosságra hozza a szakításukat, nem értettem. Hiszen úgy tudja csak, hogy egyetemre ment, nem igaz? Vagy akkor valamit nagyon hiányosan írtál le. Ha nem tudja, hogy a fiú gigasztár lett, akkor az újságírókra is jobban rá kellett volna csodálkoznia. Az első fejezet végén megint csak azt gondoltam; Zayn egy ritka kedves alak, megfűszerezve mindezt jó alaposan iróniával. Rácsapja a lányra a telefont? Miért is voltak együtt? Szerintem egy szakítás után, mind a két fél részéről elvárható egy kis empátia és tisztelet a másik iránt. Ebből a sztoriból ez valahogy erősen hiányzik. Időközben rájöttem, a lány biztosan tud a fiú karrierjéről, de akkor erről miért nem olvashattunk? Érdekes lett volna, ahogy megtudja egyik percről a másikra, hogy mi is a valóság, miért dobta félre őt a fiú. A fejezetekkel kezdtem megszeretni a történetet.
A harmadik fejezet újra csak sok dolgot tett a helyére. Ha eljutottam idáig, rájöttem, hogy már híres volt Zayn, amikor megismerkedtek. "Áhá!" Sok a csavar, igyekszik az ember kibogozni. A levél írás nagyon tetszik, egyedi, kreatív, reméltem, hogy ezen az úton fogod folytatni. És igen! Annyira belefeledkeztem, hogy csak arra figyeltem fel, hogy vége. Már csak egy fejezet és eljutottam az utolsóhoz, amit kitettél. Megjegyeztem magamban, hogy megérte olvasni, aztán belefogtam; már csak egy rész.
Az utolsó sem okozott csalódást. Valamit sikerült felépítened bennem, valamit, amiért azt mondom, hogy olyan ez, mint egy jó film. Szinte látom a képet a fejemben, előttem kirajzolódik a kávézó, a lány könnyei. A fájdalmát átérzem, hiszen nagyon nehéz szakításon van túl. Bár a kapcsolatukat nem éreztem olyan kiegyensúlyozottnak vagy közelinek, de a szerelem az szerelem. Te pedig olyan dolgokra világítottál rá, mint az, hogy milyen amikor az ember a legszebb, legboldogabb pillanatai miatt sír és azokat kívánja a "pokolba". Milyen az igazi fájdalom, az igazi összetört szív.
Egy dolgot remélek, hogy nem sieted el a történetet. Haladj ezen az úton tovább és akkor nem kell ettől tartanunk. Sok sikert hozzá!

Össz.: 10/9

2013. december 7.

Happily untill...

Happily untill...

Kinézet: Annyi gondolat kavarog a fejemben, igyekszek mindent leírni. Szóval; a fejléced jól néz ki, főleg így a kóddal - ez esetben tényleg sokat dobott a képen, füstösen áll jól az oldalnak. Szerintem felesleges az alján a brush, egyszerűen és szögletesen is jól mutatna. A méretekkel nincs bajom; lehetne kisebb, de ez így is jó. Ha rámegyek a képre a színek túl élénkek, hirtelen az egész sok. Az álomfogó túlságosan kitűnik a többi részlet közül, de még ha csak ez lenne a probléma... Ahogy említettem, pont ezért áll jól a kód, mert ezeket a hibákat elfedi. Ha nem lenne, akkor a színek zavarnák a szemem, így viszont a részletek nem részletek, hanem egy egész. A menük betűtípusát váltsd át valami írottabbra, a "gyöngybetűk" passzolnának a fejléchez, de a történet modorosságához is. Még egy apróság; a Szereplőgárdánál Louis képe valahogy nem illik se oda, se a történet által alkotott képbe.

Történet: Rögtön az első pár mondatnál megfogtál. Magamban azt gondoltam "végre valaki, aki tud bánni a szavakkal". Ha kötözködni akarnék, annyit fűznék hozzá, hogy a megbotlódva szót én inkább megbotolvára javítanám ki. De ne legyek ilyen undok, igaz?
Tetszett, ahogy a részletekkel játszol. Gondolok itt Harold - nevettem, amikor így használtad a nevét, de tényleg kreatív - becsempészésére, aztán a nyakhúzogatásra, ahogy lebuktak. A kislányról rettentő modoros, de kis fecsegős és aranyos képet kaptunk, amitől rögtön megkedveltem. Legelőször bele kellett rázódnom a történetbe, hogy felfogjam, csak egy nyolcéves csemete beszél. Imádtam, ahogy bánt az "új barátjával".
A mellékszereplőkre, a mozdulatokra, a helyszínekre úgy figyeltél, hogy szinte mi is érezzük Harry kemény ágyát, a sötét szobát, a kislány hideg kezecskéjét. Ó, és elérkezett a vége.
,, - Harold - szólalt meg halkan. - Mi az, hogy szeretni valakit?
Megköszörültem a torkom, majd lassan összeszedtem a gondolataimat. - Élvezni valaki közelségét, hiányolni, ha nincs ott veled. Az is szeretet, ha úgy érzed, hogy nem tudsz nélküle létezni. [...] - dadogtam.
- Harold, akkor én azt hiszem, szeretem magát... - mondta elenyésző hangon, majd halk szuszogásba kezdett. Összezavart. Hisz alig ismert! [...] "
Mindenbe a világon bele lehetne javítgatni, talán nincs is olyan, hogy tökéletes, de ebbe véletlenül se szeretnék. Nagyon szeretem, tetszik, jó ahogy van. Itt mondhatnám, hogy "pedig csak egy prológus van fent". Na és? Pont elég, hogy az ember kedvet kapjon a történethez. Sok sikert hozzá, de ahogy látom, máris tetszik az embereknek. Ezt én sem tudom megkérdőjelezni.

Össz.: 10/9 - az az egy pont a fejléc miatt, de nem volt szívem lejjebb pontozni

Fejlécek, designok

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben a mostanában elkészítettem fejléceimet, és designjaimat tekinthetitek meg! Remélem e képek alapján kedvet kaptok a rendeléshez!
AshleyBo







2013. december 5.

*The vampire girl*

*The vampire girl*
Kinézet: Nem rossz, de szerintem nem illik a történethez. Vámpírokról szól... vámpírról szól, ahhoz szerintem túl absztrakt. Ehhez a fekete, szürke, fehér jó választás hozzá, azonban a lila nem illik ide. Szerintem mindenképp változtasd meg. A fejléc nem vészes, de a felirat nem tetszik. A betűtípus túl egyszerű, és a színe ismét probléma. Azt a brush-t én nem tettem volna rá, de azzal mondjuk nincs gond. Azonban szerintem elég lett volna egyszer rárakni a lányt, és inkább a többi szereplőt, mondjuk Davidet rárakni. A lányok szépen körbe vannak vágva, és az alján az a fekete... füst (?!) féleség nagyon tetszik, de alapjában véve szerintem vagy szerkessz egy újat, vagy rendelj. Ajánlom, hogy egyoldalú legyen az oldalsáv, mert így nagyon zsúfolt lesz egy idő után, amikor több dolog is lesz majd benne. És a sorrendet is megváltoztatnám, például a jobb oldalán az Oldalakat felhoznám az első helyre, és a jelentkezésed mehet legalulra. Nem az a legfontosabb. A Magamról modul pedig esetleg mehet a legaljára. Annak nagyon örülök, hogy a harmadik részben már sorkizárttal írtál, ezt ne is változtasd meg! Szerintem ráfér egy kis változtatás a designra, ami kicsit jobban illik a történethez. Pontozás: 5/1

Történet: Hát nem sokat tudok írni, mert még csak 3 rész van fent. De azért, amit tudok elmondom. A történet egyedi, és eredeti, hisz vámpírokról írsz, és annak végképp örülök, hogy nem egy újabb 1D fanfiction, hanem csak magát a személyt használod karakterként. A srác némasága érdekes, de ügyes húzás volt, ilyet még egy blogban sem olvastam, szóval gratulálok! Viszont a probléma, hogy nagyon rövid részeket írsz, és ezekbe van belesűrítve minden. Írj több leírórészt, ismerjük meg a lány, és a srác karakterét, személyiségét! Nagy részben csak cselekvésekből állnak a részek, így nehéz beleélni magunkat a történetbe. Ne értsd félre! Nagyon ötletes történet, és nagyon érdekesnek ígérkezik, ez a furcsa kapcsolat, ami kialakult David és Dina között. És nagyon kíváncsi vagyok mit hozol ki a némaságból, meg a vámpírságból. Nagyon érdekes, és izgalmas kalandokat lehet bele írni, szóval használd ki! Viszont írj hosszabb részeket, mutasd be alaposabban a környezetet! Sok sikert hozzá! Pontozás: 5/4

Össz.: 10/5

Theatre Love Affair

Theatre Love Affair
Kinézet: A fejléccel kezdeném, ugyanis szerintem van rajta változtatni való, de mivel nem ti csináltátok, ezért inkább nem ragozom. A sablonhoz illik végül is, de én a helyetekben rendelnék egy újat. A kinézet többi részében is akad változtatni való. Szerintem jobb lenne, ha csak egyoldalú oldalsáv lenne, így rengeteg minden van benne. Sok helyet spórolhattok, ha menüpontokat csináltok, például a szereplőknek, szerintem fölösleges kirakni mindet oldalra. Azért viszont dicséret, hogy a képek egyforma méretűek! :) A színekre, betűtípusokra nem mondok rosszat, mert jól össze lettek rakva, de szerintem nem a legjobb ötlet ez a fajta sablon, ugyanis amiatt, hogy az oldalsávoknak nincs háttere, olyan, mintha az egész a levegőben lógna. Én kicsit átalakítanám a blog külsejét, de a legfontosabb az oldalsáv. Nagyon zsúfolt. És szerintem írjatok sorkizárttal. Pontozás: 5/2

Történet: Nos, hol is kezdjem? Kezdem az elején. Annak nagyon örülök, hogy a kezdete nem sablonos, ilyet még nem olvastam. Tetszik a színházas ötlet, ezzel semmi baj nincs. Azonban el kell tekintenem a romantikus énemtől, és objektív véleményt mondanom. Túl hamar történt az eleje. Már a második részben megtörtént az első csók, és onnan belevágtatok a közepébe. A két szereplő még alig ismerte egymást... sőt, alig pár órája találkoztak, kicsit gyorsnak tartom ezt a tempót. Emellett viszont ahogy egy párt alkottak hivatalosan is, minden lelassult. Arra gondolok, hogy a kapcsolatuk nem jutott magasabb, vagy mélyebb szintekre, csak volt, ők boldogok voltak, és ennyi. Ez nem is lenne gond, de én most már kicsit felgyorsítanám a dolgokat, hogy érdekesebb legyen, és jobban vonzza az olvasót. Szerintem nem kell ennyiszer váltanotok a szemszögeket, nehogy összezavarja az embereket, mert előfordul, hogy elveszti a fonalat, hogy éppen ki beszél. Viszont, hogy ne csak rosszat mondjak, elmondom, hogy a karakterek tetszenek. Nincsenek nagyon kidolgozva, egyszerű emberek, ami azért jó, mert életszerűnek tűnik, viszont kicsit több leíró részt írnék a helyetekben, hogy jobban bemutassátok a szereplők érzéseit, és gondolatait. A történet amúgy jó. Tényleg! Egyszerű, életszerű, semmi halmozás, mintha egy valódi, élőember mindennapjait, hétköznapi gondjait írnátok le. A fogalmazásotok még javulhat, de ez a részek alatt fog még bőven fejlődni, így ezen ne aggódjatok! Én sok sikert kívánok hozzá, mert néhány apró fejlesztéssel nagyon jó blog lesz ez. Tény, hogy az eleje gyors volt, de ezt már nem kell megváltoztatni, most próbáljatok meg kicsit odafigyelni, hogy sose lankadjon az olvasó érdeklődése. :) Sok sikert hozzá! Pontozás: 5/3

Össz.: 10/5

2013. december 1.

Vegas - I knew you were trouble...

Vegas - I knew you were trouble...

Kinézet: Ránéztem a fejlécedre és majd leestem a székemről. Mielőtt aggódni kezdenél, teljesen jó értelemben. Olyan karakteres szereplőket válogattál, hogy rögtön kedvet kaptam a történethez. Végre valaki, aki mer újítani, nem a biztonságoshoz szereplőbrigádhoz akar nyúlni. Első pillantásra a fejléc és a háttér soknak tűnt, de hagytam időt a dolognak és kicsit tovább fixíroztam. Rájöttem, hogy inkább merész és tulajdonképpel jól összepasszolnak. Sok minden tűnik ilyen csömörnek, de a harmóniával nincs baj. Viszont, hogy ne legyen "túl sok" érzése az embernek, néhány dolgot mégiscsak eltüntetnék. Ha a fejlécre megyek rögtön elárnyékolódik. Ez a kód szerintem felesleges, mert pont úgy szép az a kép, ahogy van. A betűtípusok rendben vannak, csak ne húzd alá őket! Félkövérrel kiemelni pont elég. Ilyen apróságokon múlik az egész. A történet leírását feljebb tolnám, a látogatottságot pedig mindenképp lejjebb. Azt helyezd előtérbe, amire a látogatók jobban kíváncsiak. Gondolkozz olvasói fejjel! A chat-ben a rikító fehér színt hanyagold, legyen az is krémesebb, jobban fog állni! Összességében jó érzéked van a díszítéshez, csak ne ess túlzásokba!

Történet: A bevezető valami eszméletlenül jó lett, kicsit sem túlzok. Megkérdeztem magamtól; "vajon miért is csodálkozom?". Már a könyökömön jön ki, hogy mindenki a szereplő szemszögéből ír. Jó is meg minden, de a változatossággal lehet a legkönnyebben levenni a lábamról.
Az írói előszavakhoz csak annyi hozzáfűzésem lenne, hogy válaszd el valami aprósággal a történettől. Lehet ez "~" vagy csak egy csillag is, a lényeg, hogy ne legyen zavaros.
Habár végül csak a szereplő írja le nekünk a történetet, pont úgy éreztem jónak, ahogy van. Sokadjára gondoltam végig, mennyivel elismertebbnek kellene lenned, egyszerűen belemerültem az olvasmányba.
Sokszor jelenik meg az írásokban a legjobb barátság, de kevesen tudják úgy megfogalmazni, hogy az ember azt gondolja, ez nem csupán egy felszínes dolog, ez valami, amitől legjobb és túl tesz két lány vijjogásán (ha van ilyen szó). Nálad már a vonatos jelenetnél éreztem, hogy imádom a párosukat és nem lesz unalmas. A múltjuk hasonlókép alakult, megértik egymást, jogosan találnak a másikra, nem csak egy felszínes kapcsolatról beszélünk. Néha már borsózik a hátam attól, ha két lány a szerelmi életéről tud csak beszélgetni egymással a sztoriban. Értem én, de ez is a mai világ felszínességét mutatja. A barátság ennél sokkal őszintébb és mélyebb dolog. Te sokkal jobban megfogtad, mint bárki, akit eddig olvastam.
Örültem, hogy a kisebb részletekbe is elmerültél és nem csaptál rögtön a lecsóba. Mehetett volna rögtön Vegas-ba, minden szó és akadály nélkül, de te foglalkoztál annyit a történeteddel, hogy dolgozz még rajta. Fontos, hogy ne csak a főbb eseményeket írjuk le, bonyolódjunk be "mellékutcákba", ahogyan te is, egy kávéházi jelenetbe akár. Ha folyton csak vonatok után loholnánk és nem győznénk érteni vagy felkapkodni a történet fonalát, akkor talán bele is fáradnánk vagy megunnánk figyelni. Te tudod, mikor kell feldobni valamit, és mikor csak szinten tartani. Örülök, hogy nem sieted el.
Egy valami volt zavaros; a negyedik rész végénél, hogy ki kicsoda meg ki, hogy, mit csinált. Biztosan a következő részekben ez majd jobban tisztázódik az emberben. Viszont a magázódást még mindig nem értem. Persze, ez is egy sajátosság, csak kicsit szokatlan.
Annyit még a végszó előtt, hogy a szereplők menüpontban kicsit írhatnál egy-két jellemzőt a karakterek személyiségéről is, így túlságosan száraz. Könnyebb lenne a történetet követni is.
Összességében nagyon tetszett, nem okoztál csalódást. Örülök, hogy engem kértél fel a kritika megírásához, így egy újabb élmény volt felfedezni, milyen sokoldalúan írsz.

Össz.: 10/10